Ott ugyan még nem tartunk, hogy önjáró autókat tesztelne itt a Google vagy a Tesla (egyébként ennyi vezetni nem tudó között nagy bukta lenne), de mondjuk a két évvel ezelőtti állapothoz képest már egészen sok mobil alkalmazás áll a helyzetüket változtatni szándékozók rendelkezésére. Tallinja App A legelső a listámban a tömegközlekedés néha felfoghatatlan káoszában rendet […]

 Amint arra drága életem kalácsának egyetlen mazsolája felhívta a figyelmemet, kicsit elhanyagoltam a blogírást az elmúlt időben. Mentségemre legyen szólva, két humán prototípus fejlesztéséért lettem picit több, mint egy éve felesben felelős. Úgyhogy most csak ilyen apró színessel tudok szolgálni. Motorra fel! A 2015-ös év lett Máltán a közlekedési dugók éve lett, amit ugyan hivatalosan […]

Hát, igen. Belefutottam én is, természetesen mi van a férfiember tárcájában?  Nagyjából ugyanaz, mint a női kézitáskában… Kiegészítve egy apróbb, pár fős máig harcoló második világháborús japán alakulattal. Minden. Bankkártyák, helyi és magyar személyi, magyar jogsi, lakcímkártya, adó és mindkét TAJ kártya, meg persze a helyi buszbérlet (tallinja card). Az egyéb dolgokat nem említem (feleség […]

Immár másodszor. Most egy kicsit jobban felkészültünk, (pléd, apukának papucs, három napi hidegélelem, stb…). Már tudtuk, mire számítsunk, és a kórházi koszt nem éppen a mi ízlésünket célozta. A tapasztalt kulináris élmény számunkra elmaradt a gulyás-paprikás krumpli-rántott hús krumplipürével jellemezhető háromszögtől, inkább a brit konyha elemei fedezhetők fel benne, és az ízvilág részleges vagy teljes […]

A havi jussunk kifizetésének ideje volt egy másik érdekes meglepetés, amikor idejöttem. Immáron a második (igazából a harmadik, de arról inkább nem beszélek;)) cégnél dolgozom a szigeten, és a GDP növelése érdekében, előre megfontolt szándékkel, csoportosan elkövetett erőfeszítéseimet mindkét helyen más időpontokban jutalmazták.  Az első munkahelyen a szerződésben a hónap utolsó pénteki napja volt megjelölve, […]

Szóval, kiderült, hogy az asszony nem a Nutellától lesz egyre kerekebb. ( Zárójelben jegyzem meg, hogy A fogamzásgátlás itt Máltán kizárólag esemény előttre vonatkozik, az esemény utani megoldások már törvénybe ütköznek.)  Miután kibújt az addig Dr. House által csak élősködőnek titulált teremtmény, képbe jön a bürokrácia. A frissen született gyermek addig biztosan nem kap máltai […]

Jelenleg egy darab apró pasassal szoktam a lakásunkban találkozni, aki a fenti intézmény aktív végfelhasználója. Sajnos ez a lakótársunk leginkább szótlan, illetve ha beszél sem igazán értjük, leginkább Gru sárga minyonjaival értik meg egymást, és hallás alapján valóban ugyanabba a nyelvcsaládba tartoznak. Így leginkább kívülállóként tudom megítélni az ott folyó munkát, meg talán abból, hogy […]